Az úgynevezett software expert witness
Az amerikai szoftvercégek gyakran alkalmaznak úgynevezett software expert witness szakértőket, azaz szoftveres szakértői tanúkat a különféle szabadalmi, szerzői jogsértések miatt indított perekben. Ezeknek a szakértőknek az a dolga, hogy feltérképezzék a jogsértés módját és mértékét, majd erről bíróság előtt tanúskodjanak. Sok amerikai cégnek állandó bevételt jelent a bíróságok által megítélt kárpótlás, így persze mára ez is üzletté vált. A bírósági tanú szerepe pedig már kvázi egy új szakma is lett.
A software expert witness feladata
A feladata sokrétű, meg kell találnia a vitatott kódrészleteket, vagy az arra utaló jeleket. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyon kell értenie a szakmájához. Az online marketing világában különösen fontos a szerepe.